Tag Archive for mlm könyvek

Üzletanyu születik

Üzletanyu születik – Vida Ágnes

avagy az online hálózatépítés alapjai

 

 

Az online hálózatépítés alapjait ebből a könyvből tanultam meg. Ez volt az első tégla ami az online marketing tudásom alapjául szolgált.

 

2013. október vége, Gyömrő

Ekkor vettem részt egy eseményen, ami megváltoztatta az életemet. Vida Ágnes tartott előadást anyukáknak arról, hogyan indíthatnak saját online vállalkozást az otthonukból a gyerekek mellől.

Ott, azonnal megvettem ezt a könyvet és két nap alatt “befaltam”. Minden percet kihasználtam, hogy olvashassak és fejben már el is kezdtem összerakni a stratégiát…

Persze ezután még sok más következett, amit meg kellett tanulnom és gyakorolnom, de e nélkül a könyv nélkül talán nem sikerülhetett volna.

online mlm képzés

 

 

Egy kis ízelítő a tartalomból:

Piackutatás

Pozicionálás

Piacépítés

Üzleti modell

Marketing

 

 

Ebben a könyvben minden benne van, ahhoz, hogy megtanuld az online hálózatépítés alapjait. Azt, hogy mit kell tenned mielőtt bármit is teszel, mi az első lépés, hogyan építs fel egy vevőszerző rendszert…

Ha szeretnél elindulni az online hálózatépítés irányába, akkor azt javasolom, hogy vedd meg ezt a könyvet, mert ez egy igazi online hálózatépítő képzés első lépcsőfoka.

 

Te már olvastad ezt a könyvet? Oszd meg velem tapasztalataidat, véleményed!

Szép napot!

 

Üdv:

Dósa Nikoletta

Az Online hálózatépítő

online hálózatépítő

MLM könyvajánló

MLM könyvajánló

 

 

Az elmúlt hónapokban jó néhány könyvről írtam már, amiket én olvastam és szerintem nektek is érdemes elolvasni.

Most ezek közül néhányat újra előveszek és egy csokorba fogva ajánlom újra.

 

Egyik nagyon fontos dolog a hálózatépítésben, mert enélkül nem megy, hogy legyél tisztában a miérteddel. Tudd, hogy miért építed az üzelted, mert ha nincs elég erős belső motiváció egy idő után megvan az esélye, hogy feladod.

Ezért ajánlom nektek Simon Sinek: Kezdj a miérttel című könyvét.

 

Következő mlm könyv talán már egy kicsit régi és vannak ettől sokkal újabbak, azért lehet belőle tanulni és hasznosítani. John Kalench – MLM Sikerkalauz

 

Egy másik fantasztikus olvasmány és mondhatni, hogy a tavalyi évem kedvenc könyve,

Nyíri Zoltán – Hack Krisztián: Személyiségkalauz

Rengeteget tanultam a személyiség típusokról, hogy kivel milyen módon lehet tárgyalni, kire hogyan lehet hatni és nem beszélve róla, magamat is jobban megismertem.

 

Ha valaki még nem tudja, hogy hogyan szálljon ki a mindennapi mókuskerékből és hogyan legyen szabad, akkor annak ajánlom Balogh Ottó: Szökési terv című könyvét.

 

Végül ma még egy könyvet ajánlok figyelmedbe, melyből megtudhatod hogyan kell lezárni a jelölteket,

ez pedig nem más mint Kasza Tamás: Utánkövetés mesterfokon

 

Hamarosan új könyveket fogok ajánlani, mert jelen pillanatban is többet olvasok egyszerre és egy csomó van amihez még hozzá sem kezdtem…

 

Szép napot!

 

Üdv:

Dósa Nikoletta

Az Online hálózatépítő

Dósa Nikoletta


 

Kérd ajándék e-bookomat és nyomj egy like-ot facebook oldalamra!

MLM könyvek – Kezdj a miérttel!

Az elmúlt néhány napban több helyen és alkalommal találkoztam Simon Sinek, Kezdj a miérttel című könyvével.

Mivel én figyelek a részletekre és a jelekre, tudom, hogy nem véletlenül kerül elém, újra és újra. Szóval a feladat adott, el kell olvasnom ezt a könyvet.

A vicc az egészben az, hogy kb egy hónapja itt van nálam, mert kölcsön kaptam az én kedves szponzoromtól. De eddig csak pakolásztam ide-oda.

Van egy rossz szokásom, egyszerre több könyvbe is bele kezdek és néha nem fejezem be, de ettől a rossz szokástól most meg akarok szabadulni és végig fogom olvasni ezt a könyvet, mert biztosan olyan üzenet van benne, amiről nekem tudnom kell.

Tehát mégegyszer a könyv:

Simon Sinek

Kezdj a miérttel!

Hogyan ösztönöznek a nagy vezetők mindenkit cselekvésre

“Ez a könyv azoknak íródott, akik másokat akarnak inspirálni és azoknak, akik találni akarnak valakit aki őket inspirálja.”

Kedvcsinálóként nézd meg Simon TED videóját, ami óriási hatással volt rám és írtam róla egy bejegyzésemben is.

Simon Sinek – Hogyan ösztönöznek cselekvésre a nagy vezetők

Miután elolvastam a könyvet, akkor természetesen beszámolok majd arról is, hogy mit adott nekem, mit szűrtem ki belőle és mit tudok felhasználni a munkám során.

De ha Te már túl vagy rajta, akkor oszd meg a tapasztalataidat, véleményedet kommentben!

Szép napot!

Üdv:

Dósa Nikoletta

MLM blogger

dósa nikoletta

Ha szeretnél velem dolgozni, keress a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségek egyikén!

MLM könyvek – Utánkövetés

Az utánkövetés nagyon fontos dolog a multi level marketingben, mert nem elég az hogy megtartasz egy bemutatót, hanem nyomon is kell követned, hogy rendszeresen vásároljon Tőled. De a legjobb az lenne, ha sikerülne elérned, hogy elégedett vásárlóból hálzatépítő legyen. Ez pedig csak az utánkövetéssel lehetséges.

 

Ehhez ajánlanék egy nagyszerű könyvet, melyet Kasza Tamás Lezárási specialista írt, címe:

 

Utánkövetés mesterfokon

avagy hogyan zárjam le a jelöltjeimet

 

 

Ez a könyv arról szól, hogy hogyan kell lezárni a jelölteket a network marketing üzletben. Ugyanis a lezárástól függ, hogy keresel-e pénzt, vagy sem.

Ha jól tudsz lezárni, akkor nagy hálózatod lesz és sok pénzt fogsz keresni. Viszont ha nem tudsz lezárni, akkor csak dolgozol, dolgozol és mégsem lesz belőle üzleted.

Egy mlm vezetőtől elvárják, hogy segítsen a szponzoráltjainak lezárni a “hogyan tovább” találkozókat. Ez a könyv segít ebben.

Ha sikeres akarsz lenni a hálózatépítésben, akkor elengedhetetlen, hogy fejleszd magad. Rengeteget kell olvasni, hanganyagokat hallgatni és rendezvényekre járni. Ezért is ajánlok hétről hétre egy-egy könyvet.

Nekem nagyon sokat segített az Utánkövetés mesterfokon és nyugodt szívvel ajánlom Neked is, mert csak nyerhetsz vele.

 

Szép napot!

Üdv:

Dósa Nikoletta

MLM blogger

MLM könyvek – Személyiségkalauz

Mai könyvajánlómban ezt a fantasztikus olvasnivalót szeretném bemutatni, ami több egy szimpla könyvnél.

Nyíri Zoltán – Hackl Krisztián

Személyiségkalauz – üzleti szemmel, nem csak üzletembereknek

“kulcs a jobb kapcsolatokhoz,

kulcs a jobb üzletekhez”

személyiségkalauz

Nyíri Zoltán nevét 3-4 évvel ezelőtt hallottam először. A Profi MLM Magazinba írt cikkeket, amik nagyon tetszettek. Már akkor elhatároztam, hogy megveszem a könyvét.

Aztán tavaly áprilisban meghallgattam egy előadását, ami mégjobban megerősített abban, hogy ez egy szuper könyv és meg fogom szerezni. Végül a Személyiségkalauzt, idén júniusban vettem meg, személyesen Nyíri Zoltántól egy rendezvényen. Amit természetesen dedikáltattam is.

Hát igen egy kicsit sokáig tartott ez a vásárlási ciklus, de megérte várni, mert így személyesen megismerhettem az írót.

Hogy miről is szól a könyv…

A Személyiségkalauz a négy alap típust mutatja be, azaz, hogy milyen vérmérsékletű emberek vannak. Ez a négy alap típus a szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus. 

A könyv elején van egy teszt, amiből megtudhatjuk, hogy mi melyik kategóriába tartozunk, milyen vérmérséklettel rendelkezünk és hogy mik az erősségeink, gyengeségeink. Én azt mondom, hogy már ezért megéri megvenni a könyvet.

De ez még semmi, mert minden személyiségtípust legalább 40 oldalon keresztül mutat be alaposan körüljárva a témát. És ami még jobb, hogy konkrét példákon keresztül segít felismerni egy-egy típust.

Én olvasás közben, gyakran fogtam a hasam a nevetéstől, amikor egy-egy ismerősömet szinte pontról, pontra bemutatott.

A személyiségtípusok részletes bemutatása után pedig segítséget nyújt abban, hogy mindenki a saját vérmérsékletének megfelelően,  hogyan tud jól kijönni más típusú emberekkel akár üzleti, akár magánéleti szférában.

Ha szeretnél beleolvasni a könyvbe, a szemelyisegkalauz.hu oldalon megteheted.

Egy biztos, hogy ez a könyv volt az egyik legjobb befektetésem az utóbbi időben, mert már most tapasztalom, hogy a környezetemben jobban kijövök az emberekkel és az üzleti partnerekről még nem is beszéltem.

Egy szó mint száz, ha venni akarsz egy jó üzleti könyvet, akkor én a Személyiségkalauzt az elsők között ajánlom.

Szép napot!

Üdv:

Dósa Nikoletta

MLM blogger

« Older Entries